Balett és Moderntánc egyedi fúziója
A Tündér Balett külön az óvodások és külön az iskolások, középiskolások (Sylph Moderntánc) számára kidolgozott, de egymásra épülő táncművészeti foglalkozás.
Kreatív fejlesztés, Balett és SzÍnpadi Moderntánc egyedi fúziója!
Színpadi bemutatókkal, nyári kreatív, alkotó, kézműves foglalkozásokkal, versenyekkel, jóga-és tánctáborokkal!
Az óvodások részére összeállított ovis Tündér Balett olyan fejlesztő gyermektánc foglalkozás, ahol már ismerkedünk tánc és balett alapokkal, ugyanakkor hangsúlyt fektetünk a test és lélek harmonizálását szem előtt tarva, mozgás által a fizikai test fejlesztését, hozzájárulva a személyiség és az érzelmi intelligencia kiteljesítéséhez is, figyelembe véve az életkori sajátosságokat, szükségleteket, anatómiai és mentális fejlettségi szinteket.
Szeretnénk megismertetni a kicsiket a mozgás, a zene és a táncművészet szépségével, közben tudatosan fejleszteni
MItől egyedi és jó a Tündér Balett fejlesztő táncművészeti foglalkozás?
Mert tanítványaink a Magyar Táncművészeti Egyetemre és táncszakgimnáziumba is sikeresen felvételiztek 2024-ben is!
Mert hosszú, többéves tánctanulmányaim alapján a maga nemében egyedi módszert dolgoztam ki több korosztály számára, melynek eredményességét idén 11 éves Tündér Balett és Sylph Moderntánc Tánciskolánk, népszerűségünk, versenyeken elért kiváló helyezéseink, nagy sikerű nyári táboraink és évvégi gáláinkon, saját mesebaletten szÍnházat megtöltő közönség bizonyÍt. Amit ezúton is szÍvből köszönünk!
Hány éveseknek ajánlott?
A 4-6 éves ovis korosztály lételeme a mozgás és a játék, e szempontok alapján dolgoztuk ki, a Tündérmese varázslatos világa ihlette játékos, fejlesztő ovis Tündér Balett táncórákat, mely a maga nemében egyedi kincses tárából merÍt, hiszen kifejezetten erre a foglalkozásra írt saját mesék, versikék, táncos játékok és koreografált táncok, drámapedagógiai elemek teszik különlegessé és örömtelivé az ovisok számára a táncfoglalkozást, miközben teljesül a legtöbb kislány álma, hogy szépséges és kecses „tündérbalerinává” váljon.
MIlyen szempontok figyelembevételével épül fel a Tündér Balett fejlesztő táncfoglalkozás?
Az örökmozgó óvodásoknak fontos energiáik helyes irányba terelése, levezetése. Köztudott, hogy a kisgyermekek mozgásigénye óriási. A játék pedig elengedhetetlen feltétele a világ élményanyagának elsajátítására és feldolgozására.
E szempontok figyelembe vételével táncóráinkon fontos a játékos tanulás sok mesével, kifejezetten az ovis Tündér Balettre írt versikék, mondókák, kis történetek, koreográfiák és játékok segítségével, hiszen ezek teszik számukra még érzékletesebbé, ezáltal élvezetesen és könnyen elsajátíthatóvá a táncanyagot.
Mennyi ideig tart a foglalkozás?
Az órák az óvodások életkori sajátosságaikat tekintetbe véve maximum 40 percesek.
MIt fejleszthet a Tündér Balett?
Az általam tanított fejlesztő gyermektáncból született Tündér Balett pozitív hatásai az óvodáskorú gyermek irányultságának és szükségleteinek igényéhez mérten:
Tehát az általam kidolgozott táncművészeti eszközökre épült mozgáskészség fejlesztés során a neurofiziológiai funkciók és a szenzomotoros integráció segítése mellett, erősödik az izomzat, (különösen az iskolások számára összeállított táncanyagban), ami hatással van a csontozat és a szalagrendszer fejlődésére. A szenzomotoros integrációt segíti például foglalkozásunkon a mozgással együtt végzett beszédtevékenység( általam a Tündér Balettre łrt versek, mondókák segÍtségével), mely jó hatással befolyásolhatja az iskolai részképességeket, ahol ha ez a szinkron nem megfelelően működik, ott adódhatnak ebből később problémák az iskolai tanulásnál akár a feldolgozási folyamatokban, tollbamondásnál, olvasásánál. A finom mozgások fejleszthetik a finommotorikát, mely például rajz- és Íráskészségben nyújthat segÍtséget a későbbiekben.
Miért stresszoldó is a Tündér Balett?
A harmonikus fejlesztés következményeként csökken a gyermek központi idegrendszerének feszültsége. Ezáltal javul hangulata, pontosabb az észlelése, optimalizálódik a figyelme, kiegyensúlyozottabb, így javulhat magatartása is. Nyugodtabb a pihenése, ami jótékonyan befolyásolja rekreálódását, regenerálódását és idegrendszerét, ezáltal kiegyensúlyozott, harmonikus fejlődését.
Miért boldogok a Tündér Balerinák?
Nem utolsósorban az agyban termelődő endorfin hormon hatására a kis Tündér Balerinák boldogabbak, kiegyensúlyozotabbak és mosolygósak lesznek.
HelyszÍnek: XVI.kerület Erzsébetligeti SzÍnház, Tündér Balett Stúdió, Szentmihályi Kulturális Központ, Baross Egészségközpont
Szeretnénk a táncművészet tanítása segítségével hozzájárulni tanítványaink személyiségfejlődéséhez, kaput nyitva számukra a táncművészet és a művészetek varázslatos világára.
A weboldal tartalma és megjelenő fotók szerzői jogvédelem alatt állnak.
Felhasználásuk a szerző engedélye nélkül jogi következményeket von maga után!